4900 Fehérgyarmat Damjanich u. 1.
Telefon: +36 44 511-140
Email: rkbeteg@szszbmk.hu

Betegtájékoztató

Tisztelt Betegeink, Vendégeink!

Központunkban elsősorban a korai rehabilitációs kezeléseket igénylő mozgásszervi, szív-, agyi (stroke) és egyéb keringési betegeket, valamint a csontműtéten átesetteket és balesetet szenvedetteket fogadjuk.

Rehabilitációra váró betegeink háziorvosi beutalóval vagy egyéni kezdeményezésre jelentkezhetnek megfelelő szakrendeléseinken (reumatológia, ortopédia, traumatológia, belgyógyászat, kardiológia, ideggyógyászat), ahol szakorvosaink előjegyzésbe veszik Önöket a 2-3 hetes időtartamú gyógykezelésre.

Az intézmény felvevő területén kívülről érkező biztosított személyeknek a befogadó nyilatkozatukat is magukkal kell hozniuk.
Fontos, hogy a beutalón legyen feltüntetve, hogy az a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Fehérgyarmati Kórház Rehabilitációs Központjába szól.
A befogadó nyilatkozatot Papp Sándor vezető ápolónál igényelhetik a 44/511-140-es telefonszámon, vagy a 44/511-130-as fax számon, vagy a e-mail címen.

A befogadó nyilatkozat alapján ugyanaz az eljárási rend és ugyanazok az eljárások vonatkoznak betegeinkre, vendégeinkre, mint a kórház felvevő területéről érkezőkre.

Kórházunkban ápolt betegeink kezelőorvosuk javaslatára közvetlen áthelyezéssel vagy előjegyzéssel kerülnek felvételre.

A központban szakképzett személyzet és korszerűen felszerelt fizioterápiás kezelők, tornatermek biztosítják a kezelések hatékonyságát.
Az épület zárt folyosón keresztül összeköttetésre került kórházunk gyógyfürdőjével, ahol teljes körű fürdőgyógyászati kezeléseket vehetnek igénybe.
A 3-4 ágyas, igényesen berendezett, fürdőszobás betegszobák magas komfort fokozatúak.

Külön térítési díj megfizetése mellett lehetőség van klimatizált, tv-vel, hűtőszekrénnyel, és internet-csatlakozási lehetőséggel ellátott egy-két ágyas szobák igénybevételére is.

Felvételre közvetlenül a Rehabilitációs Központ Betegfelvételi irodájában kell jelentkezni 7.30-15.30 óra között az épület magasföldszintjén. Telefonszám: 44/511-140

A központba történő felvételkor kérjük, hozza magával:

  • Társadalombiztosítási Azonosító Jelét (TAJ-kártya), személyi igazolványát, beutalóját
  • Előző zárójelentését, egyéb orvosi leleteit, gondozási könyveit, az otthon szedett gyógyszerek listáját, esetleg speciális gyógyszereit, gyógyszer-túlérzékenységre vonatkozó dokumentumokat
  • Tisztálkodási felszerelését: fogkefe, fogkrém, fésű, szappan, WC-papír, papír zsebkendő, törölköző, férfiak részére borotválkozó készlet
  • Ruházat: pizsama vagy hálóing, köntös, papucs, alsónemű
  • Egyéb: papírszalvéta, evőeszköz, pohár, szemüveg. Kispárna behozható
  • Fürdőgyógyászati kezeléséhez: köntös, törölköző, papucs, fürdőruha
  • Lehetőség van egyéb használati eszközök behozatalára is (pl.: televízió, rádió).

Amennyiben Ön a felírt kezeléseken túlmenően szeretné gyógyfürdőnket igénybe venni, hétköznap 16.00 - 20.00 óra között illetve szombat - vasárnap nyitvatartási időben, térítési díj ellenében megteheti. Belépődíj: 960 Ft, masszázs igényelhető 2.500 Ft-ért, a szauna használata ingyenes.
A Rehabilitációs Központban folyamatos látogatási lehetőséget biztosítunk kedves betegeink hozzátartozói számára. Az ajánlott látogatási idő naponta 16.00 - 19.00 óra között.
Ahhoz, hogy Ön a központban eltöltött idő alatt minél kényelmesebben, és jobban érezze magát, az alábbi szolgáltatásokat is igénybe veheti:

  • Bankjegyautomata a főbejárat mellet található
  • Nyilvános telefon a főbejárat mellett és a Szülészet-Nőgyógyászati Osztály előterében található (érmével működik, visszahívható és nemzetközi hívásra is alkalmas)
  • Újság, képeslap, bélyegárusítás a főbejárat folyosóján található
  • Büfé a főbejárat folyosóján üzemel
  • Gyógyászati segédeszköz üzlet üzemel a főbejárat folyosóján
  • Szemüveg szaküzlet a szakrendelő épület 1. emeletén található
  • Zártforgalmú gyógyszertár üzemel a főbejárati folyosón
  • A'la carte étkezési lehetőség az intézmény éttermében 13.00 - 13.50 óra között vehető igénybe
  • Zárt parkoló a Rehabilitációs Központ mögött található, ahonnan külső liften illetve akadálymentes rámpán lehet bejutni az épületbe.
  • Postaláda a főbejárat előtt található, melynek ürítése hétköznap 13.00 és 14.00 óra között történik.
  • Foglalkoztató szoba a Rehabilitációs Központ földszintjén étkezés, tv nézés céljából is igénybe vehető.
  • Igény szerint hétköznap délutánonként és hétvégeken csoportos kirándulás a környékbeli nevezetességekhez, gasztronómiai túrák illetve egészségmegőrzéshez kapcsolódó filmek vetítése a központban

A központból való távozáskor 2 db zárójelentést kapnak, melynek egyik példányát kérjük a háziorvosuknak eljuttatni. A jelenleg érvényes finanszírozási rendelkezések értelmében a hazabocsátás napján - a reggeli kivételével - az intézmény nem biztosít gyógyszert és étkezést.

Központunkban üdülési csekkel is fizethetnek a rehabilitációs és fürdőgyógyászati szolgáltatásainkért.

Ha Ön úgy érzi, hogy betegjogai érvényesítése során sérelem érte intézményünkben, panaszával közvetlenül fordulhat a kórház betegjogi képviselőjéhez. Fogadóóra: csütörtökön 14-16 óra között (A épület 2. emelet 2.01. ajtó). Tel: + 36 44/511-111 / 239 mellék vagy a +36 20 489 95 60 -as telefonszámon.

Megköszönjük, ha véleményét, javaslatát megosztja az intézmény vezetésével, melyet a nővérpultnál található vendégkönyvünkbe jegyezhet be.
Szakmai jellegű kérdéseikkel további felvilágosításért forduljanak bizalommal Papp Sándor részlegvezető ápolóhoz a 44/511-111 / 847-es melléken vagy a +36 20 805 99 70-es telefonszámon, vagy a e-mail címen, egyéb kéréseikkel, javaslataikkal intézményünk titkárságához a +36 44/511-106 -os telefonszámon, illetve a e-mail címen, vagy levélben.

Levélcímünk: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház, 4900 Fehérgyarmat, Damjanich u. 1.
Telefon: +36 44/511-111, Fax: +36 44/511-130
e-mail/honlap: , www.szbkorhaz.hu



Eredményes gyógyulást kíván:
a Fehérgyarmati Kórház és Gyógyfürdő vezetése